Amikor hazaértünk, az igazi munka csak ekkor kezdődött el, mind a kettőnk részről. Benőke folyamatosan tanulja a magzati lét kényelme után az élet próbatételeit, mint mondjuk, hogyan jut táplálékhoz. Nagyon jó tanuló ebben a témában, már 15 itthon töltött nap után sikerült híznia egy egész kilót.
A kórházban igen ínséges idők jártak, nem igazán indult még el a tejfolyam a kisember számára, egy kicsit lötyögött is rajta a ruházat, mikor eljöttünk és veszített is a pocakjából.
3260 grammal született és mindössze 2950 grammal libbent haza velünk a babahordozóban. De ma már a négy kilót is túlhaladta és növesztett tokát is magának.
Úgy érzem, hogy kezd elégedett lenni a kinti élettel, a sok küzdelem ellenére, de harcolni szeret, az látszik rajta, mondjuk mikor mindenáron táplálék után akar nézni, ez mindig megnyugtatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése