Ma elmentünk Benővel egy masszázs tanfolyamra. Ez volt az első alkalom. Izgultam, hogy az evési idő még éppen az induláshoz közel legyen, mert ugye kisfiam nem bírja sokáig tej nélkül. Kilencre mentünk, nyolckor sikerült megetetnem a legényt. Tízperces séta után megérkeztünk a tett helyszínére.
Most próbáltam ki a kengurut is első alkalommal, mert a kendőben már elég nehézkes nekem a cipelés. Úgy néz ki ez is jó módszer lesz, nagyon hamar megnyugszik és elalszik benne, igaz nekem nem lett sokkal könnyebb a dolgom, de legalább a felszerelése egyszerűbb, mint a kendőnek.
Egy másik kisbaba is részt vett velünk az oktatáson, illetve a védőnő műanyag babája. Jól indult az egész, Benő érdeklődő volt és a másik kisfiú kezdett el előbb sírni. Benedek egy ideig nézte a másik babát, hangosan kiabált neki, hogy "hejő" , általában ezt mondja, de mivel nem kapott hasonló választ, így egy idő múlva Ő is az ordítás mezejére lépett.
Azért sikerült elsajátítani a lábak és a has kényeztetését. A hasi rész jól jön majd otthon, mert hasfájás ellen is remek és Benőt sokszor bántják a szelek, nyomja a pocit a sok tej.
Kaptam kis jegyzetet a fogások fantázia nevéről, hogy eszembe jusson, majd később is. Jó dolog, mert a neten ezek alapján találtam még leírásokat és videókat is. Jól el lehet sajátítani szerintem. Holnap lesz a következő alkalom, remélem már inkább kurjongatni fognak a gyerekek, mint üvöltözni. Ezt a remek linket találtam, ahol a mai tananyag és szerintem a holnapi is szerepel.
http://www.youtube.com/watch?v=w9iWELq_eVw
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése