2012. április 25., szerda

Szabadban,tavasz van!

Tegnap a mezei nyúl szerepét jàtszotta Benőke és jól àllt neki :-)
Mire este haza értünk a fàradsàg ellenére Benedek lépegetett néhànyat most első alkalommal, egy segédeszközt tologatva. Hajrà!




2012. április 12., csütörtök

Benedek 1 éves

Eljött a nagy nap! Benőke reggel ébredve azon találta magát, hogy már egy egész éve itt él köreinkben. Isten éltesse sokáig! Egy egész napos programot szerveztünk számára. Volt torta, amit én követtem el, de a célnak szerencsére megfelelt, bár kicsit kellett kozmetikázni sütés után, ezek maradjanak kulissza titkok.
Benőke a kajálás után átvehette a várva várt ajándékokat. Megkapta az általa igen kedvelt éneklős szerszámos ládát, aminek nagyon örült. Ezzel a játékkal a tornán találkozott, ahova járunk és ott nagyon megszerette, olyannyira, hogy még a berzenkedést, üvöltözést is szünetelteti a játék kedvéért. 
A következő meglepetés egy xilofon volt, itt kiderült, hogy komoly tehetsége van a gyereknek, mind a két kezével igen hatékonyan tudja püfölni és az ütőket is teljesen jól fogta meg saját magától.
Kapott még homokozóban használatos csinos eszközöket is. 
Ezután elmentünk sétálni a Kopaszi gáthoz, ahol egy órát alvással töltött. Miután felébredt a legényke, hintázott, csúszdázott, homokban tapicskolt, majd egy játszóházas kávézóban fejeztük be a napot, mikor már hűvösre fordult az idő.
Itthon újra evés, fürdés és most alszik éppen. Remélem az alvókája is jobb lesz, így egy év után :-)
Jaj, a legviccesebb az volt, mikor tanítottuk neki a tortán a gyertyát elfújni és nagyon nevetett, meg fújkált, köpködött, látszott rajta, hogy nagyon igyekszik, mert sejti, hogy most neki kell produkálnia magát. Még fürdés után is eszébe jutott és fújkálta a már nem jelenlévő gyertyát. :-)

Apa, én most egy kicsit átrendezem ezt a tortát

Húú, azért legközelebb inkább a cukrászdából kérek édességet!

Figyelj Nagypapa, milyen állati gyorsan tudom csépelni

Szinkron hintázunk

Most fejjel előre beleesnék a homokozóba

Ha csókolgatom, királylány lesz belőle

Miénk a játszóház!
 


2012. április 6., péntek

Itt a Húsvét, de nem kell nekünk a nyuszi!

Ma voltunk az irodában, ahol lehetett nyuszit, bárányt simogatni. Mármint ez csak lehetőség maradt, mert Benőke retteg a nyúltól (az angol szettertől nem) és a bárány sem nyerte el tetszését.
Bezzeg a fűben hempergés, Mira szoknya húzigatása az ment, no meg az evés, ivás, mint kedvelt időtöltés.


no vajon kié lesz a táska?

enyém a táska, jó a kedvem

Egy nyúl sem mer ide jönni, igaz?

Ő

Tehetséges kis fotós, anyukájával, a 30-as évekből :-)

Jövök!

Mira ebédel

Hú, de sok minden történt...

Egy kicsit elhanyagoltuk a blogírást, a gyereknevelést azért szerencsére nem. Sok minden történt a téli szánkózás óta, már itt a tavasz! Mindennap a játszótéren jövünk-megyünk. Benedek már nem gyorsúszási mozdulatokkal halad előre, hanem igazi kommandósként mászik, pár napja már tesz néhány lépést négykézláb is, de ez még nem megy olyan gyorsan. Sokat szeret álldogálni is, főleg a fürdőkádban. Hiába a sok játék, a flakonok és a kád széle még érdekesebb, mint a kacsa, béka, hajó.
Túl vagyunk az első névnapján, nagyon élvezte az ajándékok csomagolását és leginkább a túrórudit, ami az egyik kedvenc csemegéje.


Jó ez az ajándék, égnek áll a hajam tőle


Voltunk tavaszolni Hévízen, nagyon tetszett Benőnek a dupla ágy a szállodában és a gyerekmedence, de szívesebben tartózkodott benne egyedül, nem igazán szeretni, ha sok a gyerek és még visítani is merészelnek.


Enyém az egész ágy

A nőket nem tudom levakarni magamról, bocsi Mira...

hintázni jóóóó

anyával a Balaton parton

cukrászdába is szeretek járni