2013. március 21., csütörtök

Benedek névnapja

Benőke már reggel nagyon várta, hogy érkezzen a tortája, mert úgy gondolta, hogy névnapra is jár, nemcsak a szülinapra. Mikor pár hete megkérdeztem, hogy majd milyen ajándékot szeretne, a torta volt az első, utána meg, egy  új Babócás könyvet kért. Élvezettel fújta el több ízben is a tortán lévő gyertyát, mert az az egész lényege, majd a szokásos másfél szelet adagot bedörgölte nagy élvezettel. 
Kicsi kávés készlet volt az egyik ajándék, mert mindig szeret főzni, kaptunk is rögtön kóstolókat belőle. Nagyon vicces, mert Benő, amikor eszik, folyamatosan mondogatja, hogy ő most kóstol, hát nem tudom mi lesz, ha egyszer igazán megéhezik. 
Délután elmentünk a Tropicariumba, itt egyik fő kedvenc a sziszi kígyó volt, aki tekeredik, meg a cápák is tetszettek neki, bár azt mondta rájuk, hogy kicsik. Meg beszélni is próbált velük, megkérdezte az egyik cápát, hogy hol vannak a rákok, de az nem válaszolt neki, mert tele volt a szája vízzel. 
Este mikor elbúcsúzott a nagyszüleitől, azért közölte velük az ajtóba, hogy a "torta marad". 
Lefekvés előtt vidáman hallgatta az új meséket a könyvekből, amiket kapott. 
Esős, hideg, ronda idő volt, de vidáman telt a családnak. :-)

csak szépen, kicsi falatokat...

még bandzsit is a nagy igyekezetben, mármint Benőke

névnapi torta

Benőke mutatja a kígyót

tekeredik

követett minket

Benőke nézi a pici cápát

kicsi majmocskák

düdüdüdüdüdüüüüü

Első hajvágás képekben



Tél búcsúztató, karácsonyi pillanatok

Ma van Benedek névnapja, de mégsem hozta zsákban a meleget. Tombol az eső, meg orkánszerű szél is hozzáad a jóhoz. Nincs is jobb ötletem, mint felidézni a karácsonyt, mert akkor még volt ok, hogy hideg legyen :-)
Húúú, de nagyon sok minden történt ősz óta, mikor az utolsó bejegyzést készítettem. Benedek szókincse már követhetetlen mindenre már több kifejezést is használ, pl.: nevet, mosolyog, kacag stb. 
Már a hosszabb szavakat is ki tudja ejteni a paradicsom, már nem padicsom, az elefánt sem efánt már. 
Remekül kombinál eseményeket, tárgyakat, élőlényeket stb. Egyik nap az autóból látott egy fehér galambot az utcán, nézte-nézte, majd közölte, hogy a kicsi gólya csipeget. Gólyát már látott, fehér galambot még nem. 
De most a fő kedvencem, a következő: amikor mérges vagyok gyakran mondom, hogy a kutyafáját, Benő egyik nap mérgelődés közben a következőt dünnyögte: " A Monty fáját" - Monty a kutyánk, aki nem tudná :-)
No de most jöjjenek a téli képek:

karácsony este otthon

Itt még nem tudom, hogy mi lesz ezzel a fával

Kisvakond, a remek ajándék

Csillagszóró igazán érdekfeszítő

Nem bírok több vendégségbe menni és enni, kifeküdtem a háttérben

Jó kis kalap mi?

Nagypapsinak is jó ez a sityka
Benőke a következő hóembereket építette a tél folyamán:

Az első hóember, amit inkább hőembernek hív Benőke

a legnagyobb hóember

kicsikék

még mindig a nagyot csodáljuk

púp az kell a hóember fejére

ennek meg végtelenül sokáig építette a fenekét

kukucs

gyere kicsi hóember, haza megyünk

2012. november 5., hétfő

Bécs

Októberben egy szép hetet töltöttünk Bécsben. Remek szórakozás volt, még pont kifogtuk az utolsó őszi napokat eső nélkül és az igazi hideg is csak a kirándulásunk végén ért minket, no de nem váratlanul, mindenkinek volt téli szerelése is. Benőke látta az állatkertet, amit módfelett élvezett, szebbnél szebb kastélyokat, parkokat, épületeket, amiket jól tűrt. Legnagyobb élménye és barátai a lovak és kacsák voltak. Minden lovat meg akart simogatni a szárnyasokat meg nagy kedvvel etette, amit Ő úgy hív, hogy damma, utalva itt a hangra, ahogy eldobja a kezéből a kekszet, vagy bármit. Egyébként rengeteget beszél, már nem tudom felsorolni az összes szót, hogy mit tud, mert olyan sok van már a használatában. Természetesen a ló az paci, a kacsa meg kácsááááá, és ezt elég hangosan ejti, mert annyira örül, ha meglátja őket. :-)
Másik nagy otthoni kedven a Kisvakond meséi lettek, mindennap néz belőlük, de érdekes módon a vakond még csak vaaaaa, pedig ezt tényleg sokszor gyakorolja mondani. 

ez csak úgy szép

húúú, tényleg jó nagy ez a templom Apa

jó kis alagút

no most ide felmászhatok vajon...

áááá, ide anya is befért

kár, hogy nem tudok németül jókat beszélgetnénk

őr vagyok

ez a mókus nagyon rajta akart lenni a képen

tényleg cuki vagyok itt

no ez a kacsa vajon meddig megy el a közeledésben

spanyol lovasiskolánál

jaj de szép Bambik vagytok

ennétek a kajámat mi?

no jól van, Te is kapsz belőle

anyával szédülünk

nagypapa bújkál

ha már állatkertben vagyunk, miért nem igazi macit nézünk?

vörös pandák

elefánt nagy kedvence Benőkének

jó kis játszótér

szép a csúszda is

Őszi kirándulás

Marci családjával egy szép napot töltöttünk Hűvösvölgyben és környékén októberben az én születésnapomon. Rövid sétának szántunk, végül egész nap gyalogoltunk, nem mindig sikerült a jó irányt követnünk, de mikor lemerült a GPS sokkal jobban ment a dolog. :-)

Marcival találtunk ezt a lestrapált gépjárművet

no én leszek a pilóta

pihenünk az Árpád pihenőnél

Ti is erre jöttök?

anya Te is nézz a lábam elé, ne csak én