Most a hosszú hétvégén lett 2 hónapos a kisfiam. Jól telt a három nap, sok programunk volt szerencsére és még az idő is szép volt, nem úgy mint ebben a pillanatban, most ugyanis esik az eső és fúj a szél, lehet ma le sem megyünk sétálni.
Szombaton voltunk a szüleimnél, Benő most járt náluk először. Jól el volt a nappaliban a nagy ágyon, meg mindenki kezében, ölében. Jelmezben érkezett, hogy a nagymama viccesnek találja Őt:
Vasárnap és hétfőn Adonyban voltunk. Ez is első alkalom volt, hogy Benedek ott aludt. Nagyon féltem tőle, hogyan fogja viselni, hogy más a környezet, pláne, hogy mostanában nagyon nehéz elaltatni, van úgy, hogy 2-3 óra is szükséges hozzá, hogy este letegyük az ágyába. Kellemes meglepetés volt, hogy evés után rögtön álomba zuhant és csak hajnalban ébredt fel, és utána is visszaheveredett még jó sokáig.
A kerti hintát még mindig nagyon szereti, kenguruban az alvás remekül megy, a két napnak a nagy részében a jó levegőn volt a gyerkőc. Nála jobban talán csak Monty kutya érezte magát, mint mindig, amikor kiszabadul a lakásból. Neki is jutott elfoglaltság bőven, úszás, bogáncsok millióival való reménytelen küzdelem a bundából. Még én sem tudom, hogy fogom eltávolítani belőle, lehet, csak ollóval és máris kész a szetterből dalmata produkció.
Ott voltak Benő unokatesói is, volt új élmény, ember bőven. De már egy 2 hónapos nagylegény mindennel jól elboldogul ugyebár.
 |
| Flóra unakatesó |
 |
| Ági unakatesó |
 |
| Ezt a remek sapkát Zsuzska hozta |
 |
| Apa és nagybácsi |
 |
| Már az autóból kellett visszajönni, a pelenkában történt események miatt :-) |
 |
| Benő ezt persze viccesnek találta |