Tegnap meglátogattuk a többieket, akik éppen nem otthon kisbabákkal foglalatoskodnak. Kicsit szeles, de meleg volt az idő. Az indulás nagyon nehézkesen ment. Benő nyűgös is volt, sokáig evett, utána meg gondosan leböfizte a saját és az én ruhámat is, meg a kenguru egy részét, mikor már indultunk volna. Ekkor kezdhettük elölről a készülődést. Pedig nagyon vagányka ruhát kapott, így a második öltöztetés már szolidabbra sikerült. Végül el tudtunk indulni, pont akkor, mikorra megérkezni szerettünk volna.
Gergő baba volt csak pontos az anyukájával, Mira gyerek is akkor hagyta el az otthonát, mikor mi már fél úton voltunk. Leventével meg csak a legvégén találkoztunk, mikor már jöttünk haza.
Remek volt, hogy a sok ember láttán nem az én fiam esett kétségbe, hanem Mira. Mondtam is az anyukájának, hogy ha ilyen balhés a kislány, még Benedek meggondolja ezt a házasságot, ugyanis már elígértük őket egymásnak, amikor még meg sem születtek. :-)
Végül úgy látszott, hogy Mira nem is igazán tudja visszafogni magát, ha Benedeket látja, két kézzel kapott utána.
 |
| Itt Gergő a háttérből látja, hogy már nincs esélye a lánynál |
További képek a nap eseményeiből:
 |
| Gergő evett |
 |
| ivott, az Ő etetése itt nem okozott gondot | | | | |
|
 |
| Mira itt boldog |
 |
| itt már álmodozott valamiről | |
|
 |
| Gergő nem tolhatta tovább a babakocsit |
 |
| De legalább megszerezte anya napszemüvegét |
 |
| Álomittas Benő |
 |
| komoly gondolatok ám ezek... |
|
 |
| hatan, Gergő sapkát akart szerezni magának |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése